Nincsenek stabil anyagi és jogszabályi alapjai az amúgy örvendetesen sok hazai természetes élőhelyről évről évre kirajzó szúnyoggenerációk elleni védekezésnek.
Kétpercenként egy szúnyogcsípés. Ennyi a tűréshatár, e fölött már indokoltnak tartja az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a vegyszeres irtást. A permetezést a hivatalnak engedélyeznie kell, s mivel a vegyszer más rovarokat is megmérgez, időben értesíteni kell a méhészeket is. Mostanában olykor percenként négy csípést is számláltak a szakértők, akik csak a karjukon mérik a vérszívók sűrűségét; a védtelen egész testet ezer csípés is érhetné óránként, ami halálos is lehet.
A bőséges csapadék és az árvíz szinte az egész országban kitűnő feltételeket teremtett a szúnyogok kirajzásához, nemcsak a friss peték, hanem az évek óta lerakottak kifejlődéséhez is, amelyek évekig tartó száraz periódust is képesek átvészelni. Az esőket követő meleg időt pedig különösen kedvelik a szúnyogok (amelyeknek egyébként csak a negyedrésze vérszívó), ilyenkor akár egy hét alatt is szárnyra kelnek. A védekezést egy-egy csapadékosabb évben, mint amilyen az idei is, rendre a pénzhiány akadályozza.
A szúnyogok nem ismerik a közigazgatási határokat – több kilométert repülnek, kedvező széllel tíz kilométernél is messzebb vitorláznak –, irtásuk mégis önkormányzati feladat. Ha például Siófokon, előírásszerűen 50 méterre a Balaton partjától, 250 méter széles sávban szórják ki a szúnyogirtót, a Balatonendréd, Kiliti és Szabadi irányába eső belvizes területeket pedig – megrendelés hiányában – nem kezelik, a védekezés nyilvánvalóan hatástalan.
Márpedig két hete pontosan ez történt, amit Balázs Árpád polgármester, a Balatoni Szövetség elnöke úgy kommentált: szakszerűtlen irtásért a település nem fizet. Kétségtelen, hogy a művelet akkor lett volna szakszerű, ha az összes vizes élőhelyet lepermetezik, csakhogy nem erre szólt a megbízás. Nyilván takarékossági okból, hiszen egy hektárnyi légi, kémiai szúnyogirtás 1000–1700 forintba kerül. A balatoni önkormányzatok már az erre szánt forrásaik végén járnak, épp most lobbiznak több állami támogatásért.
A Balatoni Szövetséghez tartozó 75 település szerepel a turisztikailag kiemelt területeknek a Nemzetgazdasági Minisztérium – illetve az elődtárca – által összeállított listáján. Az idesorolt települések állami támogatást kaphatnak szúnyogirtásra. Mellbevágóan nagy összegről azonban nincs szó: összesen 100 millió forintra pályázhat az országból több mint 200 település. Egy évtizede nagyjából minden évben ugyanekkora a keret. Vegyszerezés esetén a költségek 30, biológiai védekezés esetén a 70 százalékát téríti meg utólag a tárca a turisztikai célelőirányzatból. A központi segítség indoka, hogy a szúnyoginvázió elriaszthatja a turistákat, nyaralókat.
Az azonban rejtély, hogy például Szombathely miért nem kaphat állami pénzt, mint Sopron vagy Sárvár, és hogy Mosonmagyaróvár miért jogosultabb támogatásra, mint az ugyanúgy szenvedő Győr. Igaz, a Mosonmagyaróvár által gesztorált, a Szigetköz mind a 30 településére kiterjedő szúnyogirtáshoz mindössze 5 millió forint a támogatás, miközben Győr ennek a többszörösét költi. További ellentmondás, hogy az ugyancsak szúnyogban gazdag Hanságban élők nem kaphatnak pénzt a turisztikai kasszából az irtásra, mivel az idegenforgalmi kiemelés értelemszerűen nem a rovarok elterjedéséhez igazodik. Így az anyagilag jobban álló Budapest is a támogatottak között van, míg például a legszegényebb cserehátiak csak vakarózhatnak.
Szegednek jut ugyan az állami segítségből, de a mostani árhullám után ott is keveslik a támogatást. „Több tízezer embert várunk a szabadtéri játékokra, 300 ezer vendégéjszakát töltenek nálunk évente” – mondta a HVG-nek Botka László polgármester. A szocialista honatya hétfőn interpellálta Pintér Sándor belügyminisztert; 26 településsel összefogva másfél hete 125 millió forintot kért tőle az irtásra a vis maior-keretből, de Pintér nem válaszolt. „A 2006-os árvíz után a veszélyhelyzetre hivatkozva napokon belül sikerült ugyanennyi pénzt szerezni. Nemcsak a városnak igénylem, hanem a térségnek is. A magunk részéről eddig hetente, sőt akár gyakrabban is permeteztünk saját erőből, de az erre szánt 80 millió forint felét már elköltöttük” – summázta Botka. Amúgy a vis maior-keretből általában nem lehet irtást finanszírozni, de az árvízzel sokszorosan sújtott Borsoddal kivételt tett a kormány. Ott több mint 42 ezer hektáron két repülőgépes akció költségeit teljes egészében állja, erre több mint 100 millió forintot teremtett elő. A gyorsított közbeszerzéssel kiválasztott három cég két hete már el is végezte az első permetezést.
A többi település anyagi erejétől függően gyéríti a szúnyognépséget. A leggyakrabban földi ködképzéssel, ami olcsó ugyan, de csak átmeneti enyhülést hoz. A tartós megoldás az lenne, ha feltérképeznék a szúnyogok költőhelyeit, és ezeket tavasszal a lárvakorszakban, még bebábozódás előtt, biológiai módszerrel kezelnék. Egy olyan bacilussal, amely kizárólag a csípő szúnyogok lárváira veszélyes, amúgy a légynek sem árt. A felmérés költséges, de az adatok birtokában jóval kisebb területen kellene védekezni. Így a biológiai módszer hektáronként három-négyszeres árát bőven ellensúlyozza, hogy negyed-ötöd akkora területen van rá szükség, mint a kémiai irtásra – mondta Lőrincz Árpád, az egyik legnagyobb szúnyogirtó cég, a Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, a térképezés költségei nem férnek bele az egy- vagy kétéves megbízásokba.
„A Rajna mentén 320 kilométeres szakaszon 600 ezer hektárt védenek rendszeresen a szúnyogoktól. Biológiai módszerrel általában elég 15 ezer hektárt kezelni, ezt ritkán kell vegyszeres irtással kiegészíteni. Igaz, ott ezt az állam és a tartomány tulajdonában álló közhasznú társaság végzi, az érintett lakosság pedig évi 1 euró körüli szúnyogirtási adót is fizet” – summázza Lőrincz Árpád a hatékony védekezés összetevőit. Francia- és Olaszországban is az állam finanszírozza és szervezi a szúnyogirtást, Magyarországon azonban még mindig a csapkodás a végső megoldás.
forrás: hvg.hu
